GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Nemrég dolgozták ki a Zalaegerszeg 2030 Gazdaságfejlesztési Stratégiát. Éppen ezért ebben a stratégiában az északi ipari parkhoz kikötő új úttól kezdve az új gazdaságfejlesztési zónák kialakításán át a szakemberek lakhatásáig számos olyan elem van, amellyel a kormány is egyet tud érteni.

1. A tesztpályához kapcsolódva 8 milliárd forintból alakítják ki az egyetemi kutatás-fejlesztés bázisának számító, 450 új munkahelyet biztosító Science Parkot, és ugyancsak itt nyit kutatóközpontot az AVL Hungary Kft.

2. A Flex 9 milliárd forintból megvalósuló gyárbővítése, 120 új munkahelyet teremt.

3. A MouldTech Systems 4,5 milliárdból bővítette meglévő csarnokait.

4. A TÜV Rheinland bejelentette, hogy akkumulátor-tesztközpontját, valamint a hagyományos és önvezető járművek típusvizsgálatát végzi majd az itt kialakítandó új bázisán.

5. A hagyományos iparfejlesztésen felül 11 milliárd forintból magyar tulajdonú lazacfarm építése is megkezdődik hamarosan Zalaegerszegen.

6. A hatházi városrész határában létesül a Dronemotive drónkutatási és fejlesztési kompetenciaközpont, amely egyetemi és céges kutató-fejlesztő bázis lesz.

7. Lentiben a Creaton Kft. 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez az állam 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.  

Tesztpálya

Zalaegerszegen épült fel a világ egyik legmodernebb járműipari tesztpályája 45 milliárd forintos beruházással, 265 hektáros területen, amely a hagyományos, az elektromos és az önvezető gépjárművek kutatását és fejlesztését teszi lehetővé. A tesztpálya mágnesként vonzza az újabb innovatív beruházásokat.

Rheinmetall-gyár

A legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására és fejlesztésére hoz létre üzemet és tesztkörnyezetet a német Rheinmetall. Az üzem 2023-ban kezdi meg működését Zalaegerszegen.
A beruházás összértéke 60 milliárd forint, a beszállítókat is beleértve 500 munkahelyet teremt. A gyártóüzemen túl 20 hektáros területen, a Lynx-ek és egyéb hadiipari off-road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak. 

Metrans

      A METRANS Csoport 33 milliárd forintos zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is.

A létrejövő új terminál a tervek szerint 2023-tól kezdi meg a működését.